
Én a mélységet választottam. A kortárs magyar irodalom egyik legkiválóbb, külföldön is sokra becsült, világjáró alkotójáva, Krasznahorkai Lászlóval regényeiről, műhelytitkairól, utazásairól, életének sorsfordító mozzanatairól beszélgetett Szilágyi Aladár.
Erdélyi Riport

Hogy jó-e a magyar irodalom? Egyesek szerint jó. Mások szerint nem. Vannak, akik sokallják benne az iróniát és a játékosságot, mások keveslik. Vannak, akik a valóságábrázolást keresnék benne, de nekik – úgy tűnik – még mindig várniuk kell. Vannak olyan olvasók is, akik a magyar irodalomtól egyfajta „felzárkózást” várnának – már az induló Nyugattól sem idegen kulturális program ez.
Egyenlítő

Gyurcsány Ferenc némelyekből rajongást - másokból (enyhén szólva) elképedést vált ki. Hozzám a rajongás áll közelebb. Még ha egyben-másban magam is értetlenkedtem. (Hogy eleve elkerüljek félreértést, félremagyarázást, utóbbiakat csak címszavakban jelzem, hisz’ tudom, igazi auktoruk jóval idősebb a Gyurcsány-korszaknál. Ő legföljebb örökölte e terhes koloncokat.
Ellenszék

A bérdömping ellen az európai minimálbér a megoldás. Ne fordulhasson elő, hogy a versenyképességre hivatkozva az egyes országban más országok még alacsonyabb béreire hivatkozva csökkentsék a munkabéreket. A szakszervezetek körében mégsincs egyetértés ez ügyben.
Magyar Diplo - Le Monde Diplomatique
| A Balpart vitaindító anyaga: Kik azok az oligarchák, és léteznek-e Magyarországon? | |
| |
Állampolgári csata az oligarchák ellen |
| Korábbi vélemények | |
| Kultúröböl |
Ma 85 éves Máthé Erzsi, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésznő. A Katona József színház alapító tagja 2006-ban alapítványt hozott létre, melynek célja a Pécsi Nemzeti Színház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint a határon túli magyarnyelvű színházak tagjainak, továbbá a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak segítése.
Életműdíjat kap Törőcsik Mari színművész az idei Erdélyi Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), amelyen hasonló kitüntetésben részesül Claude Lelouch francia filmrendező és Geraldine Chaplin színésznő is - jelentették be hétfőn Kolozsváron a szervezők. Tudor Giurgiu, a tizenegyedik alkalommal sorra kerülő kolozsvári fesztivál elnöke hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette: a magyar színész tiszteletére levetítik a Makk Károly által rendezett Szerelem című filmet. Az alkotás 1971-ben elnyerte a cannes-i filmfesztivál zsűrijének nagydíját, Törőcsik Mari pedig különdíjat kapott alakításáért.
Kétéves kutatási program indul a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) a magyarországi neo-avantgárd színház- és filmművészet pedagógiai aktivitásának rekonstruálására. Az egyetem doktori iskolája olyan kétéves kutatási programba kezd, amely rekonstruálja a magyar neo-avantgárd színház- és filmművészetének pedagógiai gyakorlatát.
Ottlik Géza születésének 100. évfordulójára a közszolgálati csatornák is megemlékeznek ezen a héten: műsorra tűzik a Hajnali háztetők játékfilm-adaptációját és az Iskola a határon rádiószínházi feldolgozását is. Az m1 egy frissen készült emlékműsorral, a Duna játékfilmekkel és a Kultikon tematikus adásával, az MR1-Kossuth Ottlik Géza műveinek rádiószínházi feldolgozásaival eleveníti fel az író életét és műveit.
A reformkor, a kiegyezés, valamint a magyarországi kisebbségek helyzete és IV. Béla uralkodása is témakör a középszintű történelem érettségi vizsga második, esszéfeladatokból álló részében, az eduline.hu oktatási portál információi szerint. Hivatalos tájékoztatást az Oktatási Hivatal (OH) a vizsgák után, kora délután ad a tételekről.
Vegyünk egy villamosjáratot. Mondjuk a négyeshatost. Válasszunk ki találomra egy szerelvényt. Most képzeljük el, hogy mindent hallunk, amit ezen a szerelvényen beszélnek. Sőt, azt is halljuk – mit halljuk? látjuk! -, hogy ezen a szerelvényen kinek mi jár a fejében. Válogassuk ki a látottakból és hallottakból a nekünk tetszőket és rakjuk őket egymás mellé úgy, hogy jól látszódjanak és hallatszódjanak. Majd dőljünk hátra és nézzük meg az eredményt. Ezt kínálja nekünk a Stúdió K nyolc színésze.
| Betekintő |
A 2006-os megszorítások idején az elemzők éppen azt vetették az akkori kormány szemére, hogy túlzottan a bevételi oldali intézkedésekre épít. Holott a fiskális kiigazítást célzó bevételnövelő intézkedések túlsúlyának hátrányai közismertek: a többletterhek a potenciális növekedés ütemét csökkentik, rontják a gazdasági szereplők várakozásait és költekezési kedvét, különösen akkor, ha a megszorítások révén az érintettek nem számolnak a költségvetési egyenleg tartós javulásával.
Miközben a Jobbik levette az Európai Unió lobogóját az Országgyűlés irodaházáról, a Fidesz pedig legfeljebb a felszólalásokban volt jelen, a szakszervezetek és a többi ellenzéki párt a Városligetben tartotta meg május elsejei demonstrációját, melynek középpontjában most – ahogy 1890-ben először – az alapvető munkajogok újbóli bevezetésének szükségessége állt.
„Európába, de mindahányan!” címmel került sor a József Attila, valamint a Friedrich Ebert Alapítvány vitasorozatának második állomására április 24-én a Pallas Páholyban. Szekeres Imre, volt honvédelmi miniszter által vezetett konferencia célja, hogy a legfontosabb társadalmi kérdések megvitatásával párbeszédet indítson el, alternatívát kínáljon, egyben segítse az MSZP programalkotó munkáját is.
A fővárosiak többsége nem ért egyet a Fidesz szimbolikus intézkedéseivel. Az ingatlanadó több kerületben történt bevezetése a legnépszerűtlenebb, a dohányzási tilalom a legnépszerűbb az utóbbi hónapok budapestieket érintő intézkedései közül – áll a Policy Solutions új kutatásában. A politikai elemző intézet az utóbbi időszak olyan politikai ügyeit vizsgálta, amelyek a főváros lakóit kiemelten foglalkoztatják.
| Események |
A Politikatörténeti Alapítvány KULCSKÉRDÉSEK című közéleti vitasorozatának következő előadását május 16-án (szerdán) 15 órától tartja MAGYARORSZÁG ÉS EURÓPA - 2012 címmel. BALÁZS PÉTER, Magyarország volt külügyminiszere tart vitaindító előadást. Az előadást beszélgetés követi. Az előadással kapcsolatban ajánljuk Balázs Péter MAGYARORSZÁG ÉS EURÓPA című kötetét, amely a Húsz év után könyvsorozat keretében jelent meg 2011-ben.
ANTISZEMITIZMUS, ANTICIGANIZMUS ÉS HOMOFÓBIA a jogvédők, a jelenséget kutatók, a média és a jogalkotók kritikájában. A REKURZÍV egy társadalmi párbeszéd nyitó eseményévé, fórumává kíván válni, ahol az akut társadalmi problémák sokadik értő kibeszélésén túl az odáig vezető útra, az azt elemző szereplők esetleges hibáira, tétlenségére, egymás melletti elbeszélésére és az elmaradt partneri nyitásra is önkritikusan rámutat. A vita egy közeljövőben megvalósuló első lépés kijelölését tűzi ki céljául.
| Vélemény |
Az EGYENLÍTŐ társadalomkritikai és kulturális folyóirat célja a szabadság, igazságosság, egyenlőség és szolidaritás eszméjén nyugvó modern baloldali stratégia elméleti meglapozása. Feladata pedig, hogy az olvasók minél szélesebb körét ösztönözze a nemzeti értékek megújítására és a tevékeny részvételre a társadalmi, politikai és kulturális közéletben, valamint a közös gondolkodásban. BALOLDAL ÚJRA Pritz Pál: Nem a házat, a hazát kell építeni - Néhány szó a baloldaliságról, történeti összefüggésekben A magyar társadalom mai mély megosztottságát tükröző gyilkos politikai vitákat jelentős mértékben a nemzetközi horizont hiánya jellemzi. Ez nem új jelenség, sokkal inkább a külpolitikai gondolkodás valamint a nemzeti kohézió hagyományos gyengeségéből táplálkozik. Az előbbi az állami függetlenség sok [ ... ]